2014. október 5., vasárnap

Muffin

Ezer meg egy éve nem készítettünk muffint, pedig olyan egyszerű, és ezerféleképpen lehet variálni. Nálunk ma ez volt a vasárnapi nasi.



Hozzávalók:

4 db tojás
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
25 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
1 tábla étcsokoládé
kandírozott narancshéj
kakaópor
kevés tej

A porcukrot jól kikeverem a margarinnal, majd egyenként belekeverem a tojások sárgáját. Hozzáadom a lisztet, melybe előzőleg már belekevertem a sütőport is. Ha túl sűrű lenne a tészta, egy kevés tejjel lazítom.
Majd habbá verem a tojásfehérjéket és óvatosan belekeverem a tésztába azt is. Ennél a pontnál megtehetem azt, hogy a tésztát kettéveszem, - mint ahogy most én is - és az egyik felébe keverek egy evőkanál kakaóport. Az étcsokoládét apróra töröm, és mind a két tésztába teszek. Ha csak egyszínű a tészta, akkor mind mehet bele. Majd egy púpos evőkanál narancshéjat is teszek a tésztába. A formát kibélelem a muffinpapírral, és beleadagolom a tésztát. Én 160-170 fokon szoktam sütni, kb. 25 percig. Persze ez függ a sütőtől is. Végezzünk tűpróbát, az a biztos.
Nagyon finom, egy pohár tejjel kitűnő vacsi is lehet.


2014. szeptember 14., vasárnap

Kapros-juhtúrós pogi

Jó régen nem jelentkeztem új recepttel..... Szánom-bánom. Most viszont itt vagyok, és egy finomságot hoztam.


Hozzávalók:

1 kg liszt
25 dkg margarin
5 dkg élesztő
1 dl tej
2 tojás + 1 tojás a kenéshez
25 dkg juhtúró
1 nagy doboz tejföl
3 teáskanál só
kevés cukor
1 csokor kapor

A langyos-cukros tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A liszthez hozzáadjuk a sót, jól elkeverjük, majd belemorzsoljuk a margarint is. Mehet hozzá a juhtúró, a 2 db tojás, a felfuttatott élesztő, és az apróra vágott kapor. A tejfölt nem egyszerre adjuk hozzá, hanem apránként, mert nem biztos, hogy kell a teljes mennyiség. Az a lényeg, hogy jó rugalmas tésztát kapjunk. Ezt a tésztát 1/2 órát pihentetjük, majd 2x hajtogatjuk. Minden hajtogatás között 25 percet pihen a tészta.
Majd a tésztát 2 cm-es vastagságúra nyújtjuk, berácsozzuk és közepes kiszúróval kiszaggatjuk. A tepsire sorakoztatjuk őket, és míg a sütő bemelegszik, addig letakarva pihen. Mielőtt betesszük őket a sütőbe, lekenjük a  tetejüket a felvert tojással. Kb. 1/2 órát sütjük közepes hőfokon. Igyunk hozzá egy finom teát, és bújjunk be egy puha takaró alá ezen a borús vasárnapon. 

2014. július 27., vasárnap

Zöldbabos rakott tarja

Tele van a piac mindenféle finomsággal. És amikor lehetőségünk van rá, fel is töltjük a mélyhűtőt mindenféle jóval. Most a zöldbabot választottuk a szombati ebéd elkészítéséhez.


Hozzávalók:

1 kg csont nélküli, felszeletelt sertéstarja
70 dkg zöldbab (sárga és zöld vegyesen)
liszt, bors, pirospaprika
olaj

A besamelhez:

1 l forró tej
15 dkg vaj
liszt
szerecsendió
só, fehér bors
+1 nagy dobozos tejföl

A tisztított, felszeletelt husikat kissé kiklopfoljuk, majd a széleit néhány helyen kissé bevagdoljuk, hogy sütés közben ne pöndörödjön fel, majd megsózzuk.
Majd egy tálba lisztet összekeverünk pirospaprikával és őrölt borssal. Ebbe a keverékbe forgatjuk a husiszeleteket, és forró olajban mindkét oldalukat elősütjük. (Az a lényeg, hogy kapjon egy kis színt, de még ne száradjon ki)
A kész husiszeleteket tepsibe, vagy egy tűzálló tálba fektetjük. Míg sül a husi, addig a zöldbabot sós vízben majdnem készre főzzük.
A kisült husikat szépen elrendezzük a tepsiben, majd a zöldbabot elterítjük a tetején.
Gyorsan elkészítjük a besamelt. A vajat megolvasztjuk egy edényben, majd hozzáadunk annyi lisztet, amennyit felvesz. (kb. 4-5 evőkanál) 
Világosra pirítjuk, majd  apránként hozzáadjuk a forró tejet. Keverjük szép simára, és várjuk meg, míg kissé besűrűsödik. Ízesítsük sóval, fehér borssal és szerecsendióval.
Végezetül keverjük hozzá a tejfölt is. Ezt a szószt öntsük rá a zöldbabra, tetejére tehetünk reszelt sajtot is. 
A sütőt melegítsük 180 fokra, és süssük szép pirosra. Jó étvágyat kívánok!


2014. július 25., péntek

Szilvás gombóc

Nem is értem, hogy miért eszünk ilyen ritkán szilvás gombócot. Alig kell hozzá valami és nem túl bonyolult az elkészítése sem. Olyannyira nem, hogy ezúttal én csak a segéderő voltam. Az érdem a ház uráé. 


Hozzávalók: 

1,5 kg burgonya
kb. 75 dkg liszt
1 teáskanál só
2 evőkanál zsír

Töltelékhez:

szilva
3 evőkanál cukor
fahéj ízlés szerint

A morzsához:

zsemlemorzsa
zsír v. étolaj


A meghámozott, kockára vágott burgonyát puhára főzzük, majd még melegen áttörjük.
Kissé hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt a szilvákat kimagozzuk, a cukrot és a fahéjat összekeverjük. Majd elkészítjük a morzsát: A zsiradékot felmelegítjük, majd ráöntjük a zsemlemorzsát. Folyamatosan kevergetve aranybarnára pirítjuk.
Majd feltesszük a gombóchoz a vizet egy fazékban.
Eközben a krumpli már kissé kihűlt, úgyhogy kezdődhet a munka. Az összetört burgonyához adjuk a zsírt, a sót, és annyi lisztet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk.
A gyúródeszkát alaposan megszórjuk liszttel, majd a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk. Kb. 8x8 cm-es négyzeteket vágunk a tésztából, és mindegyik közepére teszünk egy-egy fahéjas szilvát. 
A szilvára ráhajtjuk a tészta 4 sarkát, és gombócot formálunk belőle. 
Ha forr a víz, beletesszük a gombócokat. Egyszerre 3-4 darabot főzzünk meg, hogy legyen elég helyük a fazékban.
Ha feljöttek a víz felszínére, kicsit még főzzük, majd óvatosan vegyük ki őket, és forgassuk meg a gombócokat a morzsában. Tálaláskor fahéjas porcukorral szórjuk meg, és ehetjük is. Jó étvágyat!

 
 

2014. július 13., vasárnap

Tejfölös meggyes

Vasárnapi ebéd után egy gyors meggyes sütit sütöttem. Nagyon finom, érdemes kipróbálni. És nincs sok mosogatnivaló sem utána.


Hozzávalók:

15 dkg vaj
20 dkg porcukor (lehet helyettesíteni fruktózzal v. nyírfacukorral)
3 egész tojás
3 dl tejföl
20 dkg rétesliszt
1 cs. sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
1 cs. vaníliás cukor
meggy

A puha vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral. Majd egyenként beleütjük a tojásokat és jó alaposan elkeverjük. Ezután jöhet a tejföl, melyet jól elkeverünk a masszával.
Végül hozzáadjuk a szódabikarbónás-sütőporos lisztet is.
Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral és beleöntjük a masszát. 
A sütőt előmelegítjük közepes hőfokra és kb. 30 perc alatt készre sütjük a sütit. Tálalás előtt megszórjuk porcukorral.


2014. június 10., kedd

Epres linzersüti habsapkával

Lassacskán vége az eperszezonnak, úgyhogy muszáj volt epres sütit is sütni. Ez egy viszonylag gyors, és könnyen elkészíthető sütemény. Az íze pedig mennyei.


Hozzávalók:

1 kg eper
2 evőkanál fruktóz
1 rúd vanília

30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
3 tojás sárgája

A habhoz:

5 tojás fehérje
3 evőkanál porcukor

A tésztával kezdünk, mert annak egy kicsit még pihennie kell.
A liszthez hozzákeverjük a sót, a cukrot és a sütőport, majd belemorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a tojássárgákat és ha szükséges egy kevés tejfölt is. (nekem most nem kellett).
Ha összeállt a tészta, folpackba csomagoljuk és mehet a hűtőben.

Következhet az eper:

A megtisztított epret felkockázzuk, hozzáadjuk a vanília kikapart belsejét és 2 evőkanál fruktózt is. Az egészet feltesszük a tűzhelyre, és kb. 20-25 percig főzzük. Majd félretesszük hűlni.

Előveszünk egy közepes tepsit, kikenjük vajjal és megszórjuk liszttel. A tésztát kinyújtjuk és a tepsibe tesszük.
Közepes lángon kissé elősütjük, még éppen csak egy pici színe legyen a tésztának. Majd a félig kész tésztára kevés kekszmorzsát szórunk, és rákenjük az epret. Mehet vissza sütőbe. Eközben a tojásfehérjékből és a porcukorból habot verünk. Ha a tészta széle már színt kapott, rákenjük az eperre a habot és visszatesszük a sütőbe, hogy a hab is száradjon és pici színt kapjon.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

2014. május 22., csütörtök

Epres-babapiskótás finomság

Javában dúl az eperszezon. A bloggerek ontják a finomabbnál finomabb epres csodákat. Én is hoztam egyet, mely igazán gyorsan elkészül.


Hozzávalók:

60 dkg eper
1/2 liter habtejszín
2 cs. habfixáló
25 dkg mascarpone
Folyékony édesítő
1 cs. zselatin fix
1 cs. babapiskóta

Az elkészítés igen egyszerű. A habtejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, majd belekeverjük a zselatint, a mascarponét, tetszés szerinti édesítőt (v. cukrot). Az epret felkockázzuk, majd néhány evőkanálnyit félreteszünk. A többit egy villával kissé szétnyomkodjuk, hogy legyen egy kis leve, majd ezt is belekeverjük a habba.
Egy tál aljára tesszük a hab felét, erre kerül egy réteg babapiskóta. Majd a babapiskótára kenjük a hab másik felét.
A félretett eperrel díszítjük. Pár órára betesszük a hűtőbe, hogy a hab megszilárduljon, és a babapiskóta is megpuhuljon kissé. Jó étvágyat kívánok.

2014. május 11., vasárnap

Csirkés kuszkusz

Van egy kedves fickó, akinek a műsorát mindig megnézem már évek óta. Ő nem más, mint Hugh-Fearnley Whittingstall. Immáron 2 szakácskönyve is kapható a magyarországi könyvesboltokban. Remek kis receptek, kevés hozzávalókból. Ez a recept is tőle van, némi változtatással.


Hozzávalók: 

10 dkg pirított kesudió
1 fej vöröshagyma
3 evőkanál olívaolaj
3 gerezd fokhagyma
1,5 teáskanál őrölt fahéj
kb. 20 dkg kuszkusz
2 méz
kb. fél liter forró húsleves v. zöldségleves
maradék grillcsirke v. főtt pipihusi
1 zöldcitrom leve
só, bors

A kesudiót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd félretesszük. (Eredetileg mandulát ír a recept)
Egy serpenyőben forrósítsuk meg az olajat, majd a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát dobjuk rá, sózzuk, borsozzuk és pároljuk puhára. Ha kész, adjuk hozzá a fahéjat.
A mézet keverjük a forrásban lévő húsleveshez. Egy mélyebb tálba öntsük bele a kuszkuszt, adjuk hozzá a párolt hagymát, és öntsük le annyi húslevessel, amennyi ellepi. Fedjük le egy fedővel és hagyjuk állni 10 percig. Eközben a csirkehúst kisebb darabokra vághatjuk. Ha a kuszkusz magába szívta az összes folyadékot, egy villával lazítsuk fel, és hagyjuk kihűlni. Majd mehet hozzá a csirkehús, a kesudió és a zöldcitrom leve. Ha szükséges, adjunk még hozzá egy kevés sót és borsot. Egy gyors keverés, és már lehet is tálalni.

2014. május 4., vasárnap

Anyák napja

Csodás nap van ma. Az Édesanyák napja. Szeressük, tiszteljük Őket, amíg lehet, mert egy édesanyát soha, senki nem pótolhat. Sajnos, én már nem köszönthetem az Édesanyámat, de a szívemben mindig ott van velem. Kedves Édesanyák, Nagymamák, Dédik. Köszöntök mindenkit ezen a szép vasárnapon. 



József Attila: Mama 

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

2014. május 1., csütörtök

Burgonyás pogácsa

Egy sűrű leves után kiváló kiegészítés lehet egy finom pogácsa. Íme, most egy burgonyás változat.


Hozzávalók:

60 dkg liszt
25 dkg margarin
10 dkg zsír
2 tojássárgája
2 dl tejföl
10 dkg reszelt sajt
3 dkg élesztő
20 dkg főtt burgonya
1 evőkanál só
1 dl tej + pici cukor

A tetejére:

10 dkg reszelt sajt
1 tojás

A főtt burgonyát még melegen áttörjük, és amíg hűl, addig az élesztőt 1 dl langyos, cukros tejben felfuttatjuk.
A liszthez hozzáadjuk a sót, majd elmorzsoljuk benne a margarint és a zsírt. Majd mehet hozzá a 2 tojássárgája, az áttört burgonya és a felfuttatott élesztő. Annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy egy jól gyúrható tésztát kapjunk. Meleg helyen a kétszeresére kelesztjük, majd kinyújtjuk a tésztát ujjnyi vastagra, berácsozzuk és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket és letakarva kb. még fél órát pihentetjük. Sütés előtt még mindegyiket lekenjük tojással és egy csipet reszelt sajtot teszünk a tetejükre. 190 fokos sütőben készre sütjük.







2014. április 13., vasárnap

Mozzarellás csirke burgonyapürével

Mostanában ritkán jelentkezem, és megvallom őszintén, hogy eredetileg be is szerettem volna zárni a blogot. De aztán másként döntöttem. Ehelyett a mai napon hoztam egy igen egyszerű, ám de nagyon-nagyon fini ebédötletet, kedves olvasóim.


Hozzávalók:

80-90 dkg filézett csirkemell
40 dkg pizza mozzarella sajt (én a szarvasit szoktam venni)
liszt, só, bors, pirospaprika
olaj

A csirkemelleket megmossuk, papírtörlővel szárazra töröljük, majd felszeleteljük, besózzuk.
A liszthez pirospaprikát, borsot keverünk. Ebbe fogjuk a csirkemelleket megforgatni.
Egy serpenyőbe olajat öntünk, és a lisztben megforgatott pipimelleket elősütjük. (Azért kapjon egy kis színt, de vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki a húst)
Egy hőálló tálat nagyon vékonyan kikenünk olívaolajjal, és a kisült husikat szépen belefektetjük.
A sajtot megreszeljük, és a husi tetejére szórjuk. Először soknak fog tűnni ez a sajtmennyiség, de szükség van rá, hogy bőven befedje a pipiket.
Közepes hőfokon sütjük, míg meg nem pirul a teteje.
Mi most burgonyapürét ettünk hozzá, de természetesen rizzsel, párolt zöldséggel is nagyon-nagyon finom.


2014. március 30., vasárnap

Hangyaboly

Gyors és egyszerű sütit hoztam vasárnapra. Próbáljátok ki bátran.


Hozzávalók:

5 tojás
25 dkg margarin
20 dkg fruktóz
25 dkg liszt
2 cs. vaníliás cukor
1/2 dl rum
1 cs. sütőpor
1 cs. ét csokidara

A tojások sárgáját habosra keverjük a margarinnal,  a fuktózzal és a vaníliás cukorral. Majd belekeverjük a csokidarát, végül a sütőporos lisztet.
A tojások fehérjéből kemény habot verünk és azt is óvatosan beleforgatjuk a tojásos keverékbe.
Egy közepes tepsit kivajazunk, kilisztezünk és belesimítjuk a tésztát. Előmelegített sütőben, kb. 180 fokon 30-35 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát, nehogy nyers maradjon a közepe.

A csokimázhoz:

4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 evőkanál tej
10 dkg vaj
15 dkg fruktóz

Egy kis edénykében összeolvasztjuk a vajat a fruktózzal, a kakaóporral és a tejjel. Sűrű csokimázat kapunk. Kicsit hűlni hagyjuk, majd rákenjük a süti tetejére. Hűvös helyen hagyjuk megszilárdulni, majd szeletelve tálaljuk.

2014. március 29., szombat

Medvehagymás stangli

Pár éve már nagyon lelkesen használjuk itthon a medvehagymát, melynek rengeteg jótékony hatása is van a szervezetre. Fő hatóanyaga a fokhagymában is megtalálható allicin. Baktérium-, és gombaölő hatása révén a gyomor és bélrendszer fertőzései ellen alkalmazható. Vastartalma magas, csökkenti a vérnyomást. Az immunrendszert erősítő és méregtelenítő hatása miatt fogyasztása tavasszal különösen javasolt. Enyhíti a fejfájást és a szédülést.
Ezúttal Mirelle konyhájából hoztam egy finom stanglit.

Hozzávalók:

20 dkg rétesliszt
20 dkg finomliszt
20 dkg vaj
1 tojás
kb. 1 kis dobozos tejföl
1 csapott evőkanál só
kb. 10 levél medvehagyma nagyon apróra vágva

A tetejére:

1 tojás
szezámmag

Egy tálban összekeverjük a 2 féle lisztet és a sót, aztán elmorzsoljuk benne a vajat. Majd a tejfölbe belekeverjük a tojást és hozzáadjuk a lisztes keverékhez, végül mehet bele a nagyon apróra felvágott medvehagyma is. Én először nem adtam hozzá az egész adag tejfölt, nehogy túl lágy legyen a tészta.
Finom, rugalmas állagú tésztát kapunk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd derelyevágóval csíkokra szeljük. Megkenjük felvert tojással és mindegyiket megszórjuk szezámmaggal.
A sütőt előmelegítjük 195 fokra, és a stanglikat sütőpapírral bélelt tepsiben kisütjük. Egy adag kb. 12-15 perc alatt sül ki. A képen látható adag az összes 1/3-a.


2014. március 9., vasárnap

Füstölt sajtos karfiolleves

Van az úgy, hogy ennénk egy finom levest, de azért az elkészítése ne tartson órákig, és ha lehet, ne legyen vele sok munka sem.
Ma készítettem egy olyan levest, mely a képzeletem szüleménye.


Hozzávalók:

1 közepes fej karfiol
1 nagyobb sárgarépa
1 kördobozos füstölt sajtos camping sajt (az egész doboz kell!)
2 dl főzőtejszín
só, bors, 1 db húsleveskocka

A megtisztított, rózsáira szedett karfiolt és sárgarépát megmossuk, majd egy fazékba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, beletesszük a húsleveskockát és puhára főzzük a zöldségeket.
Ha megpuhultak, turmixgéppel v. botmixerrel krémesítjük a levest, majd hozzáöntünk 2 dl főzőtejszínt, sózzuk, borsozzuk végül beletesszük a sajtokat. Újra átmelegítjük, hogy a sajt feloldódjon benne, jól elkeverjük  és már kész is. Adhatunk hozzá reszelt sajtot, pirított zsemlekockát, de mi csak így natúr formában kanalaztuk be. Nagyon finom volt.

2014. február 16., vasárnap

Gyömbéres brownie

A csoki nálunk is nagy kedvenc. Egy kocka csokoládé teljesen fel tudja vidítani a kedvem. És jöhet minden formában. Forró csoki, csokis keksz, csokis csiga stb.
A hétvégén gyömbéres brownie volt a nasink.


Hozzávalók:

30 dkg étcsokoládé, 25 dkg fruktóz, 22 dkg vaj, 17 dkg liszt, 3 dkg kakaópor (cukrozatlan), 5 közepes tojás, 1 púpos teáskanál gyömbérpor

Az étcsokoládét és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a fruktózt. (természetesen a fruktóz helyett lehet cukrot is használni).
Majd hozzáadjuk az átszitált lisztet és kakaóport, valamint a gyömbérport. Végül egyenként beledolgozzuk a tojásokat is.
Egy közepes tepsit kivajazunk és kilisztezünk, majd a masszát beleöntjük. 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha még egy kicsit ragacsos.

2014. február 4., kedd

Sajtos roló

A munkámból adódóan az év eleje mindig nagyon dolgosan telik. Így hát nem tudok annyi időt tölteni a konyhában, mint amennyit szeretnék. Ez a roló viszont még belefért az időmbe....


Hozzávalók:

1 cs. leveles tészta
1 tojás

A sajtkrémhez:


10 dkg vaj
2 púpos evőkanál liszt
3,5-4 dl tej
3 nagyobb tojás sárgája
15 dkg reszelt sajt
só, fehér bors

A díszítéshez reszelt sajt

A kiolvasztott leveles tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd 2 cm széles, kb. 20 cm hosszú csíkokra vágjuk. A csíkokat tekerjük fel a habroló csövekre úgy, hogy szépen fedjék egymást, majd mindegyiket kenjük le tojással.
Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket, majd 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.

A sajtkrémhez a tojások sárgáját és a lisztet a tejjel folyamatosan kevergetve felfőzzük. Majd kihűtjük, és hozzáadjuk a kikevert, puha vajat. Habverővel kicsit átdolgozzuk a krémet, majd ízesítjük sóval és fehér borssal. Végezetül mehet bele a reszelt sajt.
Minden rolót megtöltünk a sajtkrémmel, végeiket pedig reszelt sajtba mártjuk.
És nincs is más hátra, mint megenni az egészet.



2014. január 26., vasárnap

Eggnog

Még az ünnepek alatt készült ez a finomság. Aki ismer, tudja, hogy nem nagyon iszom alkoholt, de ezt a finomságot bármikor meginnám.

Hozzávalók:

6 dl tej (legalább 2,8%-os)
1vaníliarúd
6 tojássárgája
20 dkg cukor
1,5 dl rum
1,5 dl brandy

A tetejére:

3 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor

A tejhez hozzáadjuk a vanília magocskáit és a vaníliarudat is, majd felforraljuk. Ha felforrt, félrehúzzuk, és 10-15 percig hagyjuk állni, hogy a vanília jól átjárja a tejet.
Majd kivesszük a vaníliarudat, és újra felmelegítjük a tejet. Míg melegszik, addig egy tálban kikeverjük a tojássárgákat a cukorral, majd apránként hozzáadjuk a meleg tejet. Folyamatosan kevergessük, nehogy a tojás összeugorjon.
Majd visszaöntjük az egészet a láboskába, és kissé besűrítjük gyenge láng alatt és hozzáadjuk a rumot és a brandyt is. Félretesszük hűlni, majd ha kihűlt, mehet a hűtőbe.
Tálalás előtt ismét felmelegítjük (én langyosra szoktam melegíteni), ha kell, kevés tejet is adhatunk hozzá, amennyiben nagyon besűrűsödne. Bögrékbe töltjük, és a tetejükre finom tejszínhabot púpozunk, melyet előtte porcukorral habbá vertünk. Aki szereti, reszelhet a tetejére szerecsendiót is.