2014. július 25., péntek

Szilvás gombóc

Nem is értem, hogy miért eszünk ilyen ritkán szilvás gombócot. Alig kell hozzá valami és nem túl bonyolult az elkészítése sem. Olyannyira nem, hogy ezúttal én csak a segéderő voltam. Az érdem a ház uráé. 


Hozzávalók: 

1,5 kg burgonya
kb. 75 dkg liszt
1 teáskanál só
2 evőkanál zsír

Töltelékhez:

szilva
3 evőkanál cukor
fahéj ízlés szerint

A morzsához:

zsemlemorzsa
zsír v. étolaj


A meghámozott, kockára vágott burgonyát puhára főzzük, majd még melegen áttörjük.
Kissé hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt a szilvákat kimagozzuk, a cukrot és a fahéjat összekeverjük. Majd elkészítjük a morzsát: A zsiradékot felmelegítjük, majd ráöntjük a zsemlemorzsát. Folyamatosan kevergetve aranybarnára pirítjuk.
Majd feltesszük a gombóchoz a vizet egy fazékban.
Eközben a krumpli már kissé kihűlt, úgyhogy kezdődhet a munka. Az összetört burgonyához adjuk a zsírt, a sót, és annyi lisztet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk.
A gyúródeszkát alaposan megszórjuk liszttel, majd a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk. Kb. 8x8 cm-es négyzeteket vágunk a tésztából, és mindegyik közepére teszünk egy-egy fahéjas szilvát. 
A szilvára ráhajtjuk a tészta 4 sarkát, és gombócot formálunk belőle. 
Ha forr a víz, beletesszük a gombócokat. Egyszerre 3-4 darabot főzzünk meg, hogy legyen elég helyük a fazékban.
Ha feljöttek a víz felszínére, kicsit még főzzük, majd óvatosan vegyük ki őket, és forgassuk meg a gombócokat a morzsában. Tálaláskor fahéjas porcukorral szórjuk meg, és ehetjük is. Jó étvágyat!

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése