2012. október 14., vasárnap

Zöldbabtokány

Amikor valami gyors és kiadós ételt szeretnék főzni, előveszem a kis receptes füzetemet és böngészek benne anya receptjei között. Egyik kedvencem a zöldbabtokány. Sokan, sokféleképpen készítik. Ez az én változatom.



Hozzávalók:

2 közepes fej hagyma
10 dkg húsos szalonna
4 gerezd fokhagyma
1 kg zöldbab
1/2 kg burgonya
4 pár virsli
1 nagy doboz tejföl
1 kis csokor petrezselyem
só, bors, pirospaprika
liszt a habaráshoz

A szalonnát felkockázzuk és zsírjára sütjük. Az apróra felvágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk a szalonna zsírján, majd rádobjuk az apróra vágott fokhagymát is. Kicsit megfuttatjuk, majd mehet rá a pirospaprika. Felöntjük vízzel, és ráöntjük a zöldbabot valamit a kockára vágott burgonyát. Sózzuk, borsozzuk. Ha van otthon, mehet bele egy paradicsom és egy paprika is apróra vágva.
Ha megpuhult a burgonya és a zöldbab, beleteszem a virslicsíkokat (kb. 2 cm hosszúságúra szoktam vágni őket). Közben kikeverem a tejfölt kevés liszttel és pici vízzel. A virslinek nem kell sok idő, úgyhogy teszem is bele a habarást a zöldbabba és megszóróm az apróra vágott petrezselyemmel is.
Friss, puha kenyérrel tálalom. Jókat lehet tunkolni belőle.



2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis recept, fel is írtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom ám, és szuper gyorsan elkészül. Írd majd meg, hogy sikerült.

      Törlés