Június 24-e van, Szent Iván napja,
azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az
emléknapja. (Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván változat
honosodott meg a magyar Jánossal szemben.)
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus
tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum,
tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással,
másrészt mindig a megtisztulás szimbóluma is. A keresztény egyház
Szent János ünnepét az V. század óta jegyzi, a pogány hagyományokra
visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette,
a tüzeket megszentelte.
A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz számos hiedelem fűződik. Azt
tartották, hogy ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a
pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon
erről a szokásról a XV. század óta vannak feljegyzések. A tűz
körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek,
a tüzet körüljárták és szokásban volt a tűz átugrása is. Ennek
általában szerencsehozó erőt tulajdonítottak.
Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének
ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő,
valódi ünnep. A zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár
érkezése igazi öröm az emberek számára. Ma is ezerszámra lángolnak
fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában valamely magaslaton,
hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok "páfrányvirágot"
keresnek (a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik
a páfrány, aki a virágot megtalálja boldog és gazdag lesz).
A János nap mágiájához tartozik az egészség- bőségvarázslás
is. Gyógynövényeket, füveket is szórtak a tűzbe, máshol a füvekből
koszorút fontak, ettől remélték a jószág termékenységét, egészségét.
Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán
szedett harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg
a beteg szemet, úgy tartották, ettől meggyógyul. Szokás volt
még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma
északon.
A csíki székelyeknél az angyalozás
szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek,
abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra,
köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány
fillért kaptak cserébe.