2012. november 11., vasárnap

Szent Márton napjára

A kora középkor egyik legnépszerűbb szentje volt Szent Márton, nekünk magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen a legenda szerint 316-ban vagy 317-ben született Saváriában, a mai Szombathelyen. 15 éves volt, amikor besorozták a római hadseregbe, ahol nemcsak vitézségével tűnt ki, hanem szívjóságával, a betegek és szegények iránti részvétével is. 
A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust, s annyira megszánta, hogy levette köpenyét, kardjával kettéhasította, s a felét odaadta a szűkölködőnek. Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus.
A látomás hatására 18 éves korában megkeresztelkedett, s 20 évesen elhagyta a katonai pályát. 
Szent Hiláriushoz, Poitiers püspökéhez csatlakozott aki hamarosan kisebb egyházi méltósággá nevezte is. Ezt követően hazatért, hogy a keresztény hitet terjessze, de csak édesanyja fogadta el az új hitet, ezért újból elhagyta az országot és remeteségbe vonult.
Később visszatér a franciaországi Poitiersbe, itt egy kolostort is alapított. 371 körül a nép és a papság Tours püspökévé választotta. Emberszeretete, irgalmassága, jósága, egyszerűsége, igazságossága és kiváló szónoki tehetsége igen népszerűvé tette.
397 és 401 között halt meg Candes-ben, Tourshoz közel. Csodatévő sírja a középkorban híres zarándokhely volt. Szentté avatása után tisztelete nemcsak Franciaországban , de német földön is és hazánkban is elterjedt.
És hogy miért szokás Márton napján libát enni? A hagyomány szerint, amikor Mártont püspökké választották, ő alázatosságból, szerénységből nem akarta a magas méltóságot elvállalni, ezért elbújt a  libák óljába. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét, így előkerülve elvállalta a megtisztelő megbízatást. A ludak viszont rosszul jártak, mert megették őket.November 11-én azóta is nagyon sok házat és udvart beleng a libasült illata, amellyel Tours város szent püspökére, Mártonra emlékezünk.


Íme a mi ünnepi ebédünk:


Aki szeretne többet megtudni Szent Mártonról, itt olvashat róla:

Szent Márton

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett az összefoglalód, épp egy csokis csoportban volt szó róla, hogy lenne igény az ilyenekre az egyéb ünnepek átvétele mellett. :) Összességében pedig szép, letisztult formája, stílusa van a blogodnak, kanyarodok én még erre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Nagyon jólesnek a kedves szavaid. Örülök, ha néha meglátogatod a blogot. További szép napot kívánok.

      Törlés