2012. december 10., hétfő

Székelykáposzta

Szeretjük a savanyú káposztát, és mivel töltött káposzta úgyis lesz az ünnepi asztalon, ezért most székelykáposztát készítettünk.


Hozzávalók:

1,2 kg sertéstarja csont nélkül
2 nagy fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1-1 db édes- és csípős paprika
2 kg savanyú káposzta
2 nagy doboz tejföl
3 evőkanál liszt
só, bors, pirospaprika
majoránna
őrölt kömény
olaj v. sertészsír

A tarját felkockázzuk, a zsiradékon megpirítjuk a két fej apróra vágott vöröshagymát. Ha üveges a hagyma, rádobjuk a husit, és kicsit megpirítjuk. Majd a tűzről lehúzzuk, és megszórjuk pirospaprikával, rászórjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a husit. Fűszerezzük sóval, borssal, köménnyel és majoránnával. A sóval csínján bánjunk, mert a káposzta is sós.
Közben átmossuk a savanyú káposztát, és ha a husi már majdnem puha, hozzáadjuk a pörkölthöz. (A káposzta hozzáadása előtt én mindig megkóstolom a pörköltet, hogy elég fűszeres-e?)
Jól elkeverjük, és ha kell, adunk még hozzá vizet is. Ha megpuhult a káposzta is, a liszttel és kevés vízzel kikevert tejföllel behabarjuk.
Puha kenyérrel isteni finom ám.... Jó étvágyat kívánok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése