2013. július 27., szombat

Tejfölös husi gemelli tésztával

Amikor semmi sem jut eszembe, hogy mit főzzek, akkor tuti tészta a végső megoldás. Nem messze az otthonunktól, az egyik boltban remek kis durum tésztákat árulnak. Most egy Gemelli típusú tésztára esett a választásom, mert olyan kis jópofa formája van. És hogy azért a fiúknak is a kedvébe tegyek, husi is volt az ebédhez. 


Hozzávalók:

1 kg csont nélküli sertés tarja, felszeletelve
2 fej főzőhagyma
4 gerezd fokhagyma
1 cső paprika
1 cső csípős paprika
1 nagy paradicsom
só, bors, pirospaprika, majoránna, csilipehely
liszt
1 nagy doboz tejföl
olaj
1 csomag gemelli durum tészta

A husikat felszeleteljük, kicsit kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Egy magas falú serpenyőben kevés olajat melegítünk, a husik mindkét oldalát megforgatjuk kevés lisztben, és elősütjük őket. Akkor jó, ha kap egy kis színt. Ha kész vagyunk minden hússzelettel, akkor a visszamaradt olajon üvegesre pirítjuk a felaprózott hagymákat, majd hozzáadjuk a felkarikázott paprikákat és a paradicsomot, 1-2 percig pároljuk, majd adunk hozzá egy teáskanál pirospaprikát. Visszatesszük a serpenyőbe a husikat, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi a húst. Fűszerezzük sóval, borssal, csilipehellyel és majoránnával.
Ha a husi megpuhult, a tejfölt kevés vízzel és 2-3 evőkanál liszttel jól kikeverjük, és hozzáadjuk a szafthoz. 
Közben kifőzzük a tésztát is, és együtt tálaljuk őket. Jó étvágyat kívánok.


2013. július 23., kedd

Csibe-féle fehér csokis sajttorta

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt Csibe fehér csokis sajttortáját. Kicsit megreformáltam, hogy a családfő is ehessen belőle. Íme az én változatom.

Hozzávalók:

20 dkg diabetikus keksz - darálva
10 dkg olvasztott vaj
20 dkg diabetikus fehér csokoládé
25 dkg mascarpone sajt
25 dkg túró - a krémes fajtából
40 dkg málna
1 vaníliarúd kikapart belseje


Egy tortaformát semleges ízű olajjal vékonyan kikenünk, a darált kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal, hogy nedves homok állagú legyen, majd belenyomkodjuk a tortaformába.
A fehér csokit megolvasszuk, és ameddig hűl, a túrót és a mascarponét összekeverjük. Beletesszük a vanília magocskáit és a fehér csokit, és jól összekeverjük a túrós krémmel. A málnából pár szemet félre teszünk a díszítéshez, a többit pedig óvatosan a krémbe forgatjuk.
A túrós-mascarponés krémet végül a kekszalapra simítjuk, rátesszük a félretett málnaszemeket a tetejére, majd pár órára mehet pihenni a hűtőbe. Nagyon finom kis süti, és nincs vele sok munka, ami ilyen melegben azért  nagyon-nagy előny. Köszönöm Csibe a receptet.

2013. július 17., szerda

Sült töltött paprika

Ha nyár, akkor töltött paprika. De nem ám akármilyen, sütőben sült  - finom fokhagymás tejföllel.

Hozzávalók:

1,2 kg tv paprika
1 kg darált hús (vegyesen: sertés-marha)
2 tojás
1 teáskanál egész köménymag
1 kis csokor petrezselyem - felaprítva
só, bors, pirospaprika
1 teáskanál csípős paprikakrém
5 gerezd fokhagyma - apróra vágva, reszelve v. fokhagymanyomón átnyomva
1 nagy fej vöröshagyma - apróra vágva vagy reszelve

A hozzávalókat jól összekeverjük és letakarva mehet pihenni a hűtőszekrénybe. A husit még előző este összeállíthatjuk, hogy az ízek jól összeérhessenek. Majd másnap a kicsumázott, félbevágott paprikákat megtöltjük és sütőlapra helyezzük, picit meglocsoljuk étolajjal, aztán mehet a forró sütőbe.

A fokhagymás tejfölt is elkészíthetjük még előző este. Ehhez egy doboz tejfölbe fokhagymát reszelünk, ízlés szerint, sózzuk, borsozzuk és ez is mehet a hűtőbe pihenni.

Tálaláskor a kész paprikákat meglocsoljuk a fokhagymás tejföllel.

Jó étvágyat kívánok!



2013. július 16., kedd

Langalló

Sajnos, nem tudok ellenállni a kelt tésztáknak, legyen az édes vagy sós. Ezúttal egy langallót hoztam a vállalkozó szellemű konyhatündéreknek.


Hozzávalók a tésztához:

25 dkg főtt burgonya, még melegen áttörve
kb. 50-55 dkg kenyérliszt (függ a burgonyától is)
2,5 dkg élesztő
1 csapott evőkanál só
1 teáskanál cukor
kb. 2,5 dl víz a burgonya főzőlevéből
3 evőkanál étolaj

A hozzávalókból  tésztát gyúrunk, majd meleg helyen a duplájára kelesztjük.

A langalló tetejére:

1 nagy doboz tejföl
2 gerezd fokhagyma
só, bors
2 fej hagyma - ha lehet, akkor lilahagyma vékonyan felszeletelve
20 dkg reszelt sajt
25 dkg kockázott bacon vagy kolozsvári szalonna
1 csípős  zöldpaprika, felkarikázva

A tejfölt kikeverjük a sóval és a borssal, majd belereszeljük a fokhagymát is.
A sajtot lereszeljük, a bacont felkockázzuk, a hagymát pedig nagyon vékony szeletekre vágjuk.

Ha a tészta megkelt, akkor egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és a megkelt tésztát elterítjük benne. Rákenjük a fokhagymás tejfölt, megszórjuk a szalonnával, a felkarikázott zöldpaprikával és a felszeletelt hagymával, végül megkapja a reszelt sajtot is.
Amíg a tészta pihen, előmelegítjük a sütőt kb. 200 fokra. Majd 25 perc alatt megsütjük.

Jó étvágyat kívánok!

2013. július 15., hétfő

Szecsuáni csirke

Gondolom, már rájöttetek, hogy szeretjük a csípős ételeket. Ezúttal egy finom csirkés fogást hoztam.

Hozzávalók:

60-70 dkg csirkecomb filé v. csirkemell
2 szál sárgarépa
25 dkg gomba (én most barna csiperkét használtam)
1 cs. újhagyma
1 nagy piros kaliforniai paprika
1 csípős zöldpaprika
kevés csilipaprika
3 nagyobb gerezd fokhagyma
étkezési keményítő

kb. 2 evőkanál szójaszósz
étolaj

A husit, a répát és a paprikákat is csíkokra szeleteljük, az újhagymát felkarikázzuk, a fokhagymát apróra vágjuk. A husit 2-3 evőkanál kevés vízzel elkevert keményítővel meglocsoljuk, jól összekeverjük és állni hagyjuk 10 percet.
A gombát felszeleteljük. Használhatunk szárítottat is, de ebben az esetben be kell áztatni főzés előtt.
Egy wokban v. serpenyőben kevés olajat forrósítunk, beletesszük a husit, és addig sütjük, míg elkezd pirulni, majd tányérra tesszük.
Ezután kevés olajon üvegesre pirítjuk a felkarikázott újhagymát, majd mehet bele a felaprított fokhagyma, a felszeletelt gomba, a répa és a paprikák. Pirítjuk egy kicsit, hogy a zöldségek egy kissé megpuhuljanak, és elveszítsék nyers ízüket de azért ne essenek szét! Majd visszatesszük a husikat és együtt pirítjuk tovább. Eztán adunk hozzá szójaszószt és 2-3 evőkanál vízzel elkevert keményítőt is. A sóval óvatosan bánjunk, mert a szójaszósz is sós! Összekeverjük, 2-3 percig még főzzük és kész is. 
Főtt rizzsel tálaljuk.





2013. július 7., vasárnap

Túrós táska

Ma egy nagyon finom túrós táskát sütöttem Limara receptje alapján. Annyit változtattam csak a recepten, hogy a cukor helyett Glukonont használtam.


Az eredeti receptet itt találjátok: http://www.limarapeksege.hu/2010/05/turos-batyu.html


A porcukrot sem sajnáltam a sajátomról