2013. március 31., vasárnap

2013. március 30., szombat

Csilis sárgaborsó-krémleves sült bacon-nel

Sajnos nálunk nem túl sűrűn kerül az asztalra a sárgaborsó, pedig én nagyon szeretem. Ma csípős krémlevesként készítettem el, és sütöttem hozzá szeletelt bacont is.

Hozzávalók:

0,5 kg sárgaborsó (előző este beáztatjuk)
1 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kicsi fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 kis csilipaprika
2 dl főzőtejszín
10 dkg füstölt szalonna bőrrel együtt
2- evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
ételízesítő, bors

Az előzőleg beáztatott sárgaborsót tiszta vízben feltesszük főni a felkarikázott sárgarépával, fehérrépával, a vöröshagymával és fokhagymával együtt. A főzővízbe tesszük a szalonnát, a babért és a csilipaprikát is (kissé felaprítva) és adunk hozzá kevés ételízesítőt is. Ha megpuhultak a zöldségek, kivesszük a babért és a szalonnát, az olajból és a lisztből pedig laza rántást készítünk, és besűrítjük kissé a levest. Egyet rottyantunk rajta, majd lehúzzuk a tűzhelyről.
Botmixerrel pürésítjük a levest, majd hozzáadjuk a tejszínt. Sült bacont vagy pirított zsemlekockát adunk hozzá.

2013. március 29., péntek

2013. március 28., csütörtök

Joghurtos cornetti

Ha valami gyors és egyszerű nasira vágyunk, ez mindig nyerő. Az ízesítés variálható, a töltelék szintén.


Hozzávalók 8 db kiflihez:

250 gramm liszt
125 gramm epres joghurt (természetesen lehet más ízesítésű is)
125 gramm olvasztott vaj
fél zacskó sütőpor
egy csipet só
1 zacskó vaníliás cukor
1 kisebb tábla csoki v. mogyorókrém

A hozzávalókat robotgéppel összedolgozom, hogy selymes, lágy tapintású tésztát kapjak.
Majd kör alakúra nyújtom - kb. 1/2 cm vastagságúra, és 8 cikkelyre vágom. Minden háromszögbe egy kocka csokit teszek. (Lehet mogyorókrémet is használni, azzal is nagyon finom)
Egyenként feltekerem a kifliket, és sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket.
A sütőt 180 fokra kell előmelegíteni, és ha elérte a hőfokot, beteszem a kifliket sülni. Kb. 20 perc alatt el is készülnek.
Ha kész, még melegen vaníliás cukorral kevert porcukorba forgatom őket. Egy pohár tejjel isteni uzsonna válhat belőle.

2013. március 25., hétfő

Sajtos fűszeres zsemle

Ismét esik a hó, hideg van, úgyhogy sütünk. Méghozzá zsemlét. Finom illat járja át a lakást, és még melegít is a sütő. És hát a végeredmény sem semmi.


Hozzávalók:

Kb. 0,5-1 dl langyos víz (Először csak 0,5 dl-t adtam hozzá)
2 dl joghurt (lehet tejföl is)
1 evőkanál tökmagolaj
10 dkg reszelt ementáli sajt
45 dkg rétesliszt
3 evőkanál zabkorpa v. búzakorpa
2 kávéskanál só
pici cukor
1 cs. szárított élesztő
csipet szerecsendió
csipet bors

A hozzávalókat bepakoltam a kenyérsütőbe, és  a gép bedagasztotta, megkelesztette a tésztát.
Ezután 8 részre szedtem a tésztát, gömbölyítettem és sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, letakarva vártak a sorsukra.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra, mikor elég meleg lett a sütő, a zsemléket lekentem vizes ecsettel, bevágtam, és megszórtam a tetejüket szezámmaggal és mákkal, majd mentek a sütőbe.
Kb. 20 perc alatt aranybarnára sültek.

2013. március 24., vasárnap

Szezámmagos csirke

Amikor a múlt héten Limara Marcsi írta, hogy szezámmagos csirkemellet készített, rögtön tudtam, hogy a hétvégén nálunk is ez lesz az ebéd.


Hozzávalók:

2 db kicsontozott csirkemell (kb. 70-80 dkg)

A bundázáshoz:

12 evőkanál liszt
5 evőkanál étkezési keményítő
2 evőkanál olaj (akinek van, használhat szezámolajat)
2 egész tojás
1 púpos teáskanál sütőpor

víz

A húst megmossuk és kb. 3 cm-es darabokra vágjuk. A bundázáshoz a hozzávalókból sűrű palacsintatésztát készítünk.

6-7 evőkanálnyi szezámmagot száraz serpenyőben megpirítunk és félrerakjuk.

A máz hozzávalói:

8 evőkanál ketchup (mi most csípőset használtunk)
8 evőkanál méz
5 evőkanál cukor
2 evőkanál ecet
2 mokkáskanálnyi Erős Pista vagy apróra vágott csili

A máz hozzávalóit egy edényben felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről - ebben fogjuk majd a kisült husikat megforgatni.

Egy serpenyőben olajat forrósítunk,  a husidarabokat megforgatjuk a tésztában és szép pirosra sütjük őket. Még forrón megforgatjuk a darabokat a mázban, majd megszórjuk őket a pirított szezámmaggal.

Zöldséges rizzsel tálaljuk. Nagyon finom és nagyon laktató. Jó étvágyat kívánok hozzá!

2013. március 17., vasárnap

Csőben sült gombás tészta

Ha szombat, akkor általában tészta. Nálunk valahogy így alakult. Gyorsan elkészíthető, rendkívül jól variálható, csak legyen elég ötlet és hozzávaló otthon.


Hozzávalók:

50 dkg széles metélt
80 dkg gomba (nálam 40 dkg barna és 40 dkg fehér csiperke volt)
3 nagyobb gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
2 evőkanál olaj
1 csokor petrezselyem
1 teáskanál kakukkfű (nekem most csak szárított volt)
1 db brandy
15 dkg reszelt sajt

Besamel-mártáshoz:

10 dkg vaj
10 dkg liszt
kb. 7 dl forró tej (ha van otthon, a tej egy részét helyettesíthetjük főzőtejszínnel is)
szerecsendió, bors

Azzal kezdek, hogy felteszem a tészta főzővizét.
Majd a megtisztított, felszeletelt gombát az 5 dkg vaj és 2 evőkanál olaj keverékén felteszem párolni, majd ha kissé elfőtte a levét, hozzáadom a fele csokor aprított petrezselymet, a felaprított fokhagymát, a kakukkfüvet, sót, a  borsot és a brandy-t. 

Közben elkészítem a besamelt is:

A vaj és liszt keverékéből rántást készítek, majd felöntöm a forró tejjel, ízesítem szerecsendióval, sóval és fehér borssal. Lassú tűzön besűrítem. Én ezután öntöttem hozzá kb. 1 dl tejszínt is.

Közben kifőzzük a tésztát is, és valószínűleg a gomba is elkészül ez idő alatt.

Jöhet az összeállítás:

Ez tűzálló tálat kikenünk kevés vajjal, majd a tésztát összekeverjük a gombával, a besamellel, a reszelt sajt felével és az aprított petrezselyem másik felével. Ezt a keveréket öntöm a tűzálló tálba, majd a sajt másik felével megszóróm a tetejét.

200 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöm.

Jó étvágyat kívánok.





2013. március 12., kedd

Kakaós csiga-biga

Szeretjük a kakaós csigát, de a bolti nem az igazi. És hogy mindenki ehessen belőle a családban, ezúttal glukononnal készítettem. Természetesen lehet cukorral is készíteni.


Hozzávalók a tésztához:

1/2 kg liszt
csipet só
2 evőkanál glukonon
2 tojássárgája
kb. 2,5 dl langyos tej
1 csomag (7g) szárított élesztő
8 dkg olvasztott vaj

Töltelékhez:
8 dkg olvasztott vaj
cukrozatlan kakaópor
glukonon

A tejet meglangyosítom, elkeverem benne a glukonont, a vajat pedig megolvasztom. A lisztbe belekeverem a sót, a szárított élesztőt, majd hozzáadom a 2 tojássárgáját és a langyos tejet.
Elkezdem gyúrni, majd apránként adagolva hozzáadom az olvasztott vajat is. Sima tésztává gyúrom, majd langyos helyen a duplájára kelesztem.
Ha megkelt a tészta, kb. 1/2 cm vastag téglalapra nyújtom, majd megkenem olvasztott vajjal, melyet aztán megszórok cukrozatlan kakaóporral és glukononnal.
Megpróbálom jó szorosan feltekerni, mint egy piskótatekercset, és éles késsel kb. 2 cm-es szeleteket vágok belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket és letakarva még fél órát pihentettem a tekercseket. Közben előmelegítem a sütőt 180 fokra. 
Kb. 20 perc alatt megsülnek a tekercsek. Amint kiveszem őket a sütőből, mindegyiket megkenem forró tejjel, melyet rögtön magába szív a tészta. Finom, foszlós kis tekercseket kapunk, melyet megszórhatunk porcukorral (kinek-kinek ízlése szerint).

2013. március 9., szombat

Burgonyás pogácsa

Reggel kicsit borongós volt az ég, és még az eső is csepegett. Ilyen időben pedig nincs is jobb, mint egy maréknyi forró pogácsa.


Hozzávalók:

60 dkg liszt
40 dkg főtt burgonya
20 dkg zsír
1 csapott evőkanál só
2,5 dkg élesztő
2 tojássárgája + 1 tojás a kenéshez
kevés tej+cukor az élesztőhöz
10 dkg reszelt sajt

A burgonyát héjában megfőzzük, és még melegen áttörjük. Amíg hűl, addig a sót elkeverjük a liszttel és a zsírt elmorzsoljuk benne. Az élesztőt pedig kevés cukros tejben felfuttatjuk. Ha a burgonya langyosra hűlt, hozzáadjuk a lisztes keverékhez, mehet bele a felfuttatott élesztő és a 2 tojássárgája. Jól kidolgozzuk a tésztát. Ha szükséges, 1-2 evőkanál tejfölt is adhatunk hozzá. Letakarva langyos helyen 1/2 órát kelesztjük, majd kinyújtjuk, berácsozzuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
Sütőpapíros tepsibe tesszük, és míg melegszik a sütő, tovább pihentetjük a tésztát.
Sütés előtt lekenjük tojással, és aki szereti, sajttal is megszórhatja (mint én).
Forró sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.


2013. március 6., szerda

Tarjás burgonyafánk

Van egy jó kis könyvem, Csülökkönyv a címe, a szerzője pedig Aczél Géza.
Telis-tele van csülkös receptekkel. Innen jött az ötlet, hogy csülök helyett lehetne főtt tarját is használni a receptekhez. Most egy ilyen finomság következik.

Hozzávalók:

25 dkg főtt burgonya
kb. 30 dkg liszt (lehet, hogy kicsivel több kell, függ a burgonyától is)
15 dkg főtt-füstölt tarja
2 dkg élesztő
2 tojássárgája
kevés tej az élesztőhöz + 1 teáskanál cukor
1 evőkanál olaj
só, őrölt bors

A burgonyát megfőzzük héjában, és még melegen áttörjük. Majd az élesztőt felfuttatjuk langyos cukros tejben. Mire a burgonya kissé kihűl, az élesztő is felfut. A liszthez adjuk a burgonyát, a 2 tojássárgáját, a nagyon apróra vágott tarját, az étolajat, a fűszereket és a felfuttatott élesztőt. Jól gyúrható tésztát kapunk. Letakarva kb. 1/2 órát kelesztjük, majd a kinyújtott tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Közben olajat forrósítunk, és a fánkocskákat kisütjük. 
Nagyon finom köret vadashoz, különböző ragukhoz, de egy egyszerű tejfölös mártással is elfogyasztható.

2013. március 3., vasárnap

Tejfölös süti

Nem tudom, hogy más otthonokban hogy van ez, de nálunk muszáj sütinek lennie hétvégén. Most egy olyan sütit készítettem, ami gyorsan elkészül, de a végeredményre várni kell 12-15 órát.


Hozzávalók:

1/2 kg szögletes háztartási keksz
1 l tejföl
3 evőkanál kakaópor (nem cukrozott)
4 teáskanál vaníliás cukor
10 evőkanál kristálycukor (én most folyékony édesítőt használtam helyette)

A tejfölt elosztom kétfelé, majd az egyikbe beleteszek 2 cs. vaníliás cukrot, 3 evőkanál kristálycukrot (én most ennek megfelelő folyékony édesítőt használtam) és 3 evőkanál kakaóport.

A másik adag tejfölbe beleteszek 7 evőkanál kristálycukrot, 2 vaníliás cukrot.

Egy közepes tepsi aljára 1 sor kekszet teszek, majd erre rákenem a fehér tejföl 2/3-át. Ezt befedjük egy újabb réteg keksszel. Erre rákenjük a kakaós tejföl 2/3-át melyre aztán ismét egy réteg kekszet teszünk. Végül a maradék fehér és kakaós réteget tesszük a tetejére felváltva, hogy össze tudjuk vegyíteni egy hurkapálcikával, hogy szép cirmos mintát kapjunk. Ezután sajnos türelmesnek kell lennünk, mert 12-15 órát pihentetni kell a hűtőszekrényben. Ez idő alatt a keksz megpuhul, a tejföl pedig megszilárdul. Így könnyebb lesz felkockázni. Jó étvágyat kívánok mindenkinek, aki kipróbálja.
Egy közepes méretű tepsi aljára1 sor háztartási kekszet teszek.

2013. március 2., szombat

Lasagne

Szeretjük az olasz konyhát, és egy barátnőm a múltkor átküldte azt a receptet, ahogy ő szokta készíteni a lasagne-t. Kicsit variáltam vele, mert én tettem bele kukoricát és főtt tojást is, és az íze valami mennyei lett.....


Hozzávalók: 

1 csomag lasagne tészta
1/2 kg darált hús
2 közepes fej lila hagyma
3 nagyobb gerezd fokhagyma
15 dkg bacon v. kolozsvári szalonna
3 közepes sárgarépa
0,5 l sűrű paradicsomlé
oregánó, bazsalikom, bors, só

20 dkg pizza mozzarella sajt
10 dkg kukorica (konzerv)
4 db főtt tojás felkarikázva

Besamel-mártáshoz:

10 dkg vaj
10 dkg liszt
kb. 7 dl forró tej
szerecsendió, bors

Kevés olajon megpirítom a szalonnát és rádobom a felaprított lilahagymát és az aprított fokhagymát. Amikor üveges lesz, mehet rá a kockákra vágott sárgarépa. Felöntöm a paradicsomlé felével és kb. 10 percig párolom. Majd mehet bele a husi és a paradicsomlé másik fele. Fűszerezzük oregánóval, morzsolt bazsalikommal, borssal és sóval. Kb. 25 percig főzzük. Ezalatt a mártás is besűrűsödik.

Közben elkészítem a besamelt is:

Ehhez először felforrósítom a tejet, majd a vajból és a lisztből világos rántást készítek és felöntöm a forró tejjel. Fűszerezem szerecsendióval, sóval és fehér borssal.

A tésztalapokat előfőzöm kb. 2 perc alatt. A sütőt előmelegítem 180 fokra.

Összeállítom a tésztát:

Kikenem a tepsit v. sütőtálat vajjal, majd teszek bele egy réteg tésztát. Erre kenek egy réteg besamelt, egy réteg húsos ragut, megszórom kukoricával, kevés reszelt sajttal, majd egy réteg tésztával befedem. Jön a következő réteg: húsos ragu, a felkarikázott tojások. Majd a fedő réteg: tészta, besamel és a reszelt sajt másik fele. Beteszem a sütőbe, és kb. 30-40 perc alatt megsütöm.
Kicsit macerás, de nagyon finom ebéd. Igazán megéri a fáradtságot.